Az Apa-kép-írás, és folytatása az Apaszem rövid, két–három oldalas írások gyűjteménye, amelyekben a nagycsaládos életet, a gyermeknevelés kalandjait mutatja be Süveges Gergő a saját élményei alapján, az apa szemszögéből.
Az első kötetben még három gyermek teszi próbára édesanyjuk és édesapjuk képességeit. A legnagyobb lány, Borka születésétől kezdve sorakoznak a történetek óvodás kora kezdetéig, miközben megérkeznek testvérei, Marci és Annamari is. A második kötet újabb négy év eseményeiből szemezget és megismerkedhetünk a negyedik gyermekkel, Andrissal is.
A korábbi gyűjtemény bevezetőjében azt írja Süveges Gergő, az írások jó része azért született, hogy felvegyék a harcot a felejtés ellen és megőrizzék élményeiket. Feleségével rengeteget nevettek magukon, egymás csetlés-botlásain és a gyerekek turpisságain. A következő íráscsokor előszavában pedig azt is elmeséli, hogy rájött: ha kitörölné a neveket, olykor talán nem is tudná, pontosan kivel esett meg az adott történet. Annamariról ugyanúgy szólhatna, mint Borkáról, s Marci helyett akár Andris is lehetne az aktuális főszereplő.
„Mert egy nagycsalád életében mindig minden változik – és mindig minden ismétlődik. Csak egyvalami állandó: az a csodálkozás, elképedés és folyton meglévő öröm, ami ezeket az állandóságváltozásokat kíséri.”
S azt gondolom, épp ez az (egyik) oka, hogy olyan magukkal ragadóak ezek az írások. Mert nem csak a szerző cserélheti fel a szereplőket, hanem mi olvasók is! A bemutatott szituációkban sokszor saját magunkra ismerhetünk. Egy-egy írást egymásnak is felolvastunk feleségemmel, s ilyenkor szinte mindig eszünkbe jutottak a velünk megesett hasonló események, amiket mi is örömmel idéztünk fel. Íme: az író nem csak saját, de olvasói feledése ellen is harcol!
De az sem baj, ha az olvasó – saját helyzetéből adódóan – nem tud ilyen szinten azonosulni a szereplőkkel. Mert a történetek akkor is érdekesek, tanulságosak, szórakoztatóak, elgondolkodtatóak, játékosak, viccesek – és sorolhatnám még a pozitív jelzőket. Süveges Gergő igazán jó tollú szerző, írásai olvastatják magukat. Szűcs Édua vidám rajzai pedig remekül illeszkednek a témákhoz és sokszor nem csak illusztrálják, de ki is egészítik a megfogalmazott gondolatokat.
A két kötetből egy szeretetteli családot és egy nyitott, derűs, stabil értékrendű, de egyáltalán nem görcsös édesapát ismerhetünk meg. Egy olyan embert, aki hajlandó önmagát is kívülről nézni és aki természetesnek tekinti, hogy:
„szeretetével a rábízottak javát szolgálja. Mert apává lenni nem nehéz. Apának lenni – az az igazi kihívás.”
(Megjelent a Mi családunk 2015. november–decemberi számában.)