Drupal Gardens, Drupal Commons, Drupal Hétvége

2010. november 16. írta: Hajas Tamás 4 comments »

Egyre többen ismerik, vagy szeretnék megismerni Magyarországon is a Drupalt. Erre utal az is, hogy az idei Drupal Hétvége egyfelől jelentkezési rekordot döntött, másfelől a jelentkezők nagy része el is jött! A körülbelül 240 résztvevőről, Szilágyi Tamás (TeeCee) jóvoltából, csoportkép készült, amit itt is látható. (Legutóbb 2006-ban, Dries ittjártakor álltunk így össze.) Akinek van kedve, számolgassa, hányan vagyunk a képen! ;o)

Drupal Hétvége 2010 résztvevők by TeeCee

A rendezvény az előadások számát tekintve is rekordot döntött, szombaton összesen 21 bemutató várta az résztvevőket, idén először két szekcióban. (Sajnos a vasárnapi közösségi napon nem tudtam részt venni.) A tavalyi debütálásomat követően idén már kétszer álltam az érdeklődők elé én is. Igaz – egyelőre ;o) – nem vagyok Acquia alkalmazott, mégis mindkét esetben Dries cégének egy-egy „termékéről”, a Drupal Gardensről és a Drupal Commonsról beszéltem, mint „önkéntes marketinges”. :o)

» Bővebben: Drupal Gardens, Drupal Commons, Drupal Hétvége

Várom a kérdéseket a Drupal előadásaimhoz

2010. november 3. írta: Hajas Tamás 1 hozzászólás »

Közeleg a Drupal Hétvége, amin két előadást tartok majd: egyet a Drupal Gardensről és egyet a Drupal Commonsról. Mivel mindkét alkalmazásról órákig – vagy akár napokig ;o) – is lehetne beszélni, nyilván nem mindegy, hogy a rendelkezésre álló időkeretben mit emelek ki. Nekem van elképzelésem, de lehet, hogy nem azt tartom fontosnak, amire a hallgatóság kíváncsi lesz.

Ezért szeretnék lehetőséget biztosítani a leendő résztvevőknek, hogy alakítsák az előadás tartalmát. A kérdéseket, javaslatokat ehhez a bejegyzéshez fűzött hozzászólásként várom.

Legyen Ön is Minarik!

2010. október 24. írta: Hajas Tamás 2 comments »

Ön lehet cégvezető, akinek a weben is a profizmus az elvárása. Ön lehet webfejlesztő, aki az ideális keretrendszerre vágyik. Ön lehet kismama, aki blogot szeretne írni. Ön lehet geek, akinek mindegy, csak kütyü legyen. És Ön lehet Minarik is!

Miért? Mert már Minarik Ede is rájött, hogy máshogy nem megy: „Kell egy csapat!” Nos, itt a csapat, amelyik már megtalálta a megoldást.

A magyar közösség konferenciát szervez az ingyenesen elérhető, nyílt forrású Drupal tartalomkezelő rendszer bemutatása, népszerűsítése céljából.

A magyar EU elnökségi webhely projektbemutatója, webshop építés, keresőoptimalizálás, kulcsrakész megoldások, szakmai trükkök – összesen 19 előadó, 21 előadása szerepel az első nap programjában! A második nap – a nyílt forráskód szellemében – közösségi nap, ahol az együttműködés (fordítás, tesztelés, kódolás) kerül előtérbe.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Drupal Hétvége

2010. november 13–14.

További információk (és jelentkezés) a http://drupal.hu/konferencia/2010 címen.

Ünnepi műsor Október 23-ra

2010. október 20. írta: Hajas Tamás Nincs hozzászólás »

Néhány évvel ezelőtt összeállítottam egy ünnepi műsort Október 23-ra. Nemzeti ünnepünk közeledtével most közzéteszem, hátha mást is segíteni tud a méltó megemlékezésben.

Drupal 7 a gyakorlatban – újabb írás a PC World olvasóinak

2010. október 8. írta: Hajas Tamás 3 comments »

PC World 2010. október címlapA szeptemberben megjelent első cikkem után a PC World októberi számába gyakorlati útmutatót írtam a Drupal 7 telepítéséről és használatba vételének kezdőlépéseiről. Az olvasók az instrukciókat követve egy egyszerű – kb. blog funkcionalitású – webhelyet kapnak. Közben pedig megismerkednek az adminisztrációs tevékenység legfontosabb területeivel.

Egyébként az írás a Drupal hétköznapi, otthon használatos PC-re való telepítését mutatja be azért, hogy azok is kipróbálhassák a rendszert, akiknek még nincs saját webes tárterületük. Persze emiatt nagyon nem kell aggódni, hiszen a telepítés hasonlóan zajlik az interneten is.

A telepítés után az első téma a tartalmak létrehozása, majd a blokkok kezelése, a sminkek, a kapcsolat űrlap, a menük, és a jogosultságkezelés kerül sorra. Természetesen 4 oldalon nem lehet mindenről az utolsó részletet is kimerítően beszélni. Ezért fontos, hogy aki valóban alkalmazni akarja a rendszert, az szánjon időt és energiát az ismerkedésre és a használat részleteinek megismerésére!

(Nagy örömömre szolgál, hogy az útmutató mellett helyet kapott egy rövid figyelemfelhívás a közelgő Drupal Hétvégéről, s hogy az októberi PC World és a Drupal 7 első béta verziója épp egy napon jelent meg!)

Frissítés: a PCWorld oldalán a teljes cikk olvasható.